TE MOST TÉNYLEG KIFORDULTÁL MAGADBÓL?

TE MOST TÉNYLEG KIFORDULTÁL MAGADBÓL?

Írta: aktivátor
2015. június 16.

who-do-you-think-you-are-sermon-series-idea.jpg

Általában saját magunkra reflektálunk a legkevésbé, azt vesszük észre legkésőbb, amikor mi viselkedünk furán, vagy változunk meg gyökeresen valaminek a hatására. Számtalan ilyen példát tudnék felsorolni régi ismerősök közül válogatva. Valami megváltozott.

Tapasztalatom szerint leginkább akkor jelenik meg bennünk nagyon élesen ez a kép valakiről, amikor már elég régen találkoztunk vele ahhoz, hogy folyamatában kaptuk volna el a változásának jeleit. Megszokott recept szerint akkor tartunk valakit jó ismerősnek, közeli barátnak, amikor viszonylag közel állnak egymáshoz az értékrendjeink, az életről alkotott elképzeléseink, világnézetünk. Ez persze nem kell, hogy minden esetben így legyen: nem mindenben kell, hogy egyetértsünk, de a sok minden mellett azért nem baj, ha ezek a közös alappillérek megvannak.

Tegyük fel például, hogy egy barátunk munka miatt átmenetileg elköltözik egy másik országba, és csak egy évvel később tér vissza, felkeresve bennünket. Vagy szimplán csak ezer éve nem láttuk, azelőtt viszont nagyon jól kijöttünk, sok időt töltöttünk együtt. Vele találkozva úgy érezzük például, hogy végtelenül nagyképű lett (a mi saját értékrendünkből kiindulva persze), vagy csak magáról tud beszélni; vagy akár, mintha egy teljesen más ember lenne: már nem érdeklik ugyanazok a dolgok, mint azelőtt, vagy nem fontosak már neki azok az emberek, akikhez korábban ragaszkodott. Ilyenkor jönne az a szánkra, hogy „Figyelj, mi a fene történt veled, olyan mintha totál kifordultál volna magadból?!”

Azt hiszem, ezt az emberek többsége csak magában mondja ki, vagy maximum csak olyan helyzetben meri beadni, ha ezer éves barátságról van szó, és tudja, hogy a másik építő jellegűnek veszi a kérdést. Többségében sajnos sokszor elengedjük ezeket az embereket; nem azonnal persze, hanem az évek alatt szépen fokozatosan; talán észre sem vesszük. Saját magunk sem vagyunk képesek tartani ezzel az addigi elveinket, a ragaszkodásunkat valakihez; talán mi magunk is fordulóponthoz érkezünk ezzel a lassan adagolt döntéssel? De mi lenne, ha meg mernénk tenni? Több esetben, többször, bárkinek neki szegeznénk a kérdést? Rombolnánk vele, vagy hosszú távon építenénk? Esetleg tényleg közelebb kerülnénk a válaszhoz, a változás okához, amit a barátunk kérdésünkre elénk tárna?

Mi magunk hogyan fogadnánk, ha valaki hozzánk vágna egy ilyen mondatot?

(Lehet, hogy többször kéne magunkban elgondolkozni: vajon még ugyanazok vagyunk; hogyan látnak minket az ismerőseink, családtagjaink, kollegáink?)

Mi az, amitől én ki tudnék fordulni magamból, amitől máshogyan kezdenék viselkedni, ami mások számára is érzékelhető változást jelentene? Ezek rám nézve veszélyek, vagy inkább lehetőségek lennének? Át tudnám keretezni a kezdeti sértődést és inkább úgy felfogni a kérdést, mint egy visszajelzést? Én magam meg vagyok elégedve azzal, amilyennek belül érzem magam és amilyennek kifelé mutatom? Ez a kettő egyensúlyban van egymással?

Lehet, hogy a valódi énünk végre kiteljesedik és így érezzük jól magunkat; ennek pedig mások számára ismeretlen, új – akár elfogadhatatlan - jelei vannak?

Igen lehet. Minden életszakaszunkban változunk, rengeteg belső és külső impulzus hatására. Ezek a változások nem biztos, hogy mindig pozitív irányúak és az sem garantált, hogy eredményükképpen minden és mindenki a régi marad az életünkben. A kérdés, hogy mi magunknak: jó-e ez a változás; jó irányba visz-e minket; hogyan érezzük magunkat tőle; elengedjük-e a régit; üdvözöljük-e az újat; tudunk-e nekünk megfelelő harmóniát teremteni?

Amikor egy olyan ismerőssel találkozunk, aki a mi értékrendünk szerint kissé „kifordult magából”, gondoljuk végig ezeket a kérdéseket magunkkal kapcsolatban. Tovább gondolva a helyzetet, próbáljuk az ő helyébe képzelni magunkat és az ő szemével látni a dolgokat! Találjuk meg benne azt a tulajdonságot, amit régen vonzónak, jónak éreztünk; keressünk benne újakat és ismerjük meg ezt az „új” személyt. Amíg ezeket nem tettük meg, ne engedjünk el senkit…mert azzal lehet, - de csak lehet – hogy mi is kifordulnánk magunkból. ;-)

 

=aktivátor=

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivator.blog.hu/api/trackback/id/tr667548806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.