Bulizz csak, mi gyászolunk!

Bulizz csak, mi gyászolunk!

Írta: aktivátor
2015. október 31.

sadpumpkin_indulgy_com.jpg

Élünk és meghalunk. Emlékezünk és felejtünk. Ünneplünk. És gyászolunk. Ez utóbbi kettő, nálunk, magyaroknál nem fér meg egy kalap alatt.

Annyi különböző cikket lehetett már olvasni a Mindenszentek, Halottak napja és Halloween témában, hogy meg sem kísérlem ebbe a mederbe terelni az enyémet. Valami viszont kikívánkozik már egy ideje és erre most jöttem rá, hogy felébredtem és arra gondoltam: „tök jó lenne faragni egy tököt.” Aztán a többi gondolat már jött magától.

Amíg nálunk napok óta minden a fehér, sárga, piros, barna és egyéb vállalhatatlan színben kapható gyertyák felvásárlása körül zajlik és lélekben készülünk a temetők felé menet várható, iszonyú dugókra; addig a világ másik felén egy egész iparágat húztak fel arra, hogy ünnepeljék a halált és a halottaikat. Ez így elsőre elég groteszkül hangzik, de ha mélyen belegondolok, nem egészségesebb út-e ez az elfogadáshoz és elengedéshez? Az, hogy nekik tetszően megadják a módját az emlékezésnek, és nem lehangolt, szomorkodó bábukként suhannak át a temetőkön egész hétvégén, majd hazatérve a múlton keseregnek: LEHET, HOGY NAGYOBB ARÁNYBAN SEGÍTI A LELKI NYUGALMUK MEGTALÁLÁSÁT.

Félreértés ne essék: én sem öltözöm boszorkánynak vasárnap, csak azért, mert mekkora buli; de a Halloweenben látom a lehetőséget arra, hogy az emberek könnyebben éljék meg és kezeljék a gyászuk folyamatát.

MERT A GYÁSZ NEM ILLAN EL, SEM A MI, SEM A HALLOWEENOZÓK LELKÉBŐL. A játék, a humor, a nevetés igenis hivatottak táplálni bennünk a pozitív látásmódot és igenis megkönnyítik számunkra az elszakadást. Emlékszem, amikor még szinte kislány voltam, az egyik gyerekkori barátom előállt az ötlettel, hogy halottak napján utazzak el a családjával Erdélybe, mert meg akarja nekem mutatni a temetőt. Mondván: „Világításkor (ők így hívják) minden olyan csodálatos!” Őszinte leszek, hirtelen fura émelygés fogott el: az agyam nem tudta hova kapcsolni a tényt, hogy a gyász egyik szertartását, ünnepét, valaki csodásnak találja. Azóta rengeteg emberrel ismerkedtem meg, rajtuk keresztül pedig sok-sok szokásról szerezhettem tudomást. Többek között már az sem lepett meg, hogy szomszédos országaink némelyikében sonkát hagynak a sírokon Húsvétkor. Miért? Mert náluk az a szokás, ezt diktálja a vallásuk, a kultúrájuk; egyszóval nekik ez a természetes.

sadpumpkinhead_nicolas_stumpf.jpg

Mindannyian máshogy éljük át és éljük meg a gyászunkat.  Az elengedés lehet ugyan rövid, vagy hosszú folyamat, mégis mindig mély nyomokat tapos ki bennünk. Van, aki mintegy rituálévá tette a gyászát: aki temető látogatások alkalmával úgy gondoskodik a sírról, mintha csak egy ágyat vetne be elhunyt szerettének. És van, aki úgy gondolja, hogy emlékezni, nem (csak) a temetőben kell évente egyszer, úgyszólván kötelező módon; hanem lehet azt otthon is, az év bármely napján, a nap bármely percében: például ha meggyújtunk egy gyertyát. A kötelezőségről legyen szólva, néha tényleg olybá tűnik az év ezen részében, mintha sokan csak ez egyszeri alkalommal mennének ki megemlékezni a sírokhoz, mintha mindenki, aki eddig vasárnap a plázákban tömörült, most áttömörülne a temetőkbe: „mert ott van a program.” Szerintem mindenkinek szíve joga, hogyan éli meg a gyászát és hogyan emlékezik meg az elhunytakról, egy dolgot azonban nagyon fontos lenne, ha észben tartanánk: AZ ELENGEDÉS NEM EGYENLŐ AZ ELFELEJTÉSSEL. Nem baj az, ha nem jut eszedbe minden nap, az aki már nincs veled. A lényeg, hogy amikor viszont eszedbe jut, szépen emlékezz rá, jó érzéssel, szeretettel tudj rágondolni.

Ezt próbálta nekem átadni a nagymamám is a maga humoros módján, mielőtt itt hagyta ezt a világot: „GYEREKEM, VISSZAJÖVÖK RÉMISZTGETNI, HA ÁLLANDÓAN BÁNKÓDSZ! KELL EMLÉKEZNI, DE NEM SZABAD BELEBOLONDULNI!”

Talán az lenne a legjobb, ha mindenki úgy csinálná, ahogy neki jólesik: ha úgy tetszik akár hátra hagyva a hagyományokat, nem meghallva mások véleményét.  Mert az már jó kezdés ahhoz, hogy idővel képes legyen megnyugodni, elengedni, együtt élni a hiánnyal.

Én pár hete voltam a temetőben, most gyertyával emlékezem. És tudjátok mit? Nem is egy, hanem két tököt fogok, fogunk a családdal faragni! Szerintem a nagyimnak is tetszene…

pumphead_pin.jpg

 

(Fotó: indulgy.com, Nicolas Stumpf, Pinterest )

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivator.blog.hu/api/trackback/id/tr768038640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.