Ezért érdemes naplót írni!

Ezért érdemes naplót írni!

Írta: aktivátor
2015. november 04.

o-woman-diary-huffingtonpost.jpg

A minap kezembe került a naplóm, amit még 2001-ben kezdtem el írni. Nem kell regényre gondolni, csak egy viszonylag vékony kis füzet, tömör, életbevágóan fontos tartalommal az utókor számára. Másként szólva magamnak.

Életem meghatározó pillanatai, örömtelibbek és nehezebbek egyaránt; rég feledett sztorik és felejthetetlen emlékek sorakoznak a lapokon, melyek leírása hozzásegített ahhoz, - igaz, akkor még nem szándékosan -, hogy most azt mondhassam: „tudom ki vagyok, ismerem önmagam”.

Nem kell, hogy a naplód olyan legyen, mint a Bridget Jonesban, hogy életed tényleg minden egyes mozzanatáról beszámolj benne. Elég, ha csak akkor írsz naplót, amikor valami nagy dolog történik veled, vagy olyan akadályba ütközöl, amivel egyszerűen képtelen vagy mit kezdeni. Hogy mikre is jó igazán az ilyesfajta írás, a következő pontokból kiderül.

  • Ha később visszaolvasod a soraidat, mindig emlékezni fogsz honnan indultál, milyen fejlődésen mentél keresztül az évek során. Ez motiválhat a következő időszakra, hiszen megerősít abban, hogy eddig is mindent meg tudtál oldani.
  • Egy-egy rossz időszak után könnyebben visszatalálhatsz régi önmagadhoz általa. Ha az ember a saját gondolatait, véleményét olvassa vissza, megerősítheti vele az öntudatát, énképét.
  • Időről időre visszarepülhetsz a múltba és a saját szemeddel láthatod milyen voltál akkor, mik voltak a gondolataid, milyen értékek voltak számodra fontosak. Most már láthatod, hogy hasznosnak vagy haszontalannak bizonyultak-e azok az értékek. Ezután ha újakat állítasz fel magadnak, jobban át tudod gondolni, melyeket sorold előre, az alapján, hogy az idő mit igazolt.
  • Kiírhatod magadból a problémáidat, félelmeidet. Ezzel segítesz magadnak elfogadni az adott helyzetet, könnyíthetsz a lelkeden anélkül, hogy valakinek el kéne mindezt mesélned. Leírva sokszor nyomatékosabban látunk dolgokat, megláthatunk olyan lényegi részeket is, amiket addig nem vettünk észre.
  • Segíthet észrevenned, ha mindig hasonló élethelyzetbe kerülsz. Például ha mindig hasonló típusú társat választasz magad mellé. Megláthatsz okokat, összefüggéseket, és könnyebben rájöhetsz a megoldásra.
  • Te is voltál fiatal(abb). Jócskán találhatsz párhuzamot a saját és a gyereked fiatalkori viselkedésében, kedvtelésében. Ha elolvasod a tizen, -huszonévesen írt feljegyzéseidet, könnyebben megértheted a gyermeked jelenlegi motivációit. Vagy éppen azok hiányát.
  • Azt írhatsz, amit csak akarsz, arról, amiről csak szeretnél és még a stílus sem számít. A naplódat jó eséllyel nem olvassa senki más; így azt is leírhatod benne, amit egyébként nem tárnál szívesen nagy plénum elé.
  • Írás közben egyre inkább tudatosíthatod magadban, hogy amiről éppen beszámolsz, az most történik, veled, ebben az egyszeri életedben. Minden alkalommal ráébredhetsz, hogy nem érdemes egyetlen percet sem vesztegetned az idődből: az életedet nem csak élni, hanem megélni, átélni kell.

Coaching tipp: Üzenj a jövőbeli énednek, majd hónapokkal, évekkel később olvasd el az üzenetet. Legyen az ötlet, javaslat, intelem, vagy inspiráció: doppingolni fog miközben írod, jólesik majd, amikor végre célba ér.

A bejegyzés trackback címe:

https://aktivator.blog.hu/api/trackback/id/tr598049990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.